A magyar regionális vasúthálózat jövője már több mint 10 éve foglalkoztatja változó intenzitással a közvéleményt. Ha a parttalan szócséplést forintosíthatnánk, már valószínűleg régen összegyűlt volna annyi pénz, amelyből az egész szegmenst rendbe lehetett volna tenni. Egy biztos: hiába íródott végtelen számú cikk a témáról, szerveződött parlamenti bizottság, számtalan szakmai fórum, miegymás, a terepen érdemben nem történt semmi. A "mellékvonali kérdéssel" mindig akkor kezd el foglalkozni az illetékes minisztérium, amikor éppen finanszírozási baj van, két ilyen között gyakorlatilag senkit nem érdekel az egész. Na persze ez nem, mintha ne lenne igaz a vasút más területeire, vagy más közszolgáltatásokra, de hát a nemtörődömséget mindig a periféria szívja meg legjobban.
Jellemző életkép: szóló Bz motorkocsi csattog a klasszikus távírópóznák között (forrás: kunsági dízelek fórum, index.hu)
Vonalújranyitásbezárásritkítás
Az állam részéről tapasztalható céltalan, se veled, se nélküled hozzáállást jól jellemezte a 2010-12 közötti vonalújranyitások, majd vonalmajdnemújrabezárások sorozata. 2010-ben az új kormány politikai gesztusaként számos, korábban bezárt vonalon újraindultak a személyvonatok. Ám emögött a személyforgalom létén túl semmilyen más koncepció nem volt, vagy ha éppen volt, azt nem hajtották végre: az újraindítás kimerült abban, hogy a koszos Bzmot-okat visszarakták a romos állomások közé. Jellemző, hogy például a Csorna-Pápa vasútvonalon az új megállóhelyek megépítése, kerékpártárolók létesítése, vagy járműcsere helyett azzal indult a műsor, hogy a MÁV 20%-kal megnövelte a menetidőt, majd egy évig tartott, amíg rájött, hogy túltolta. 2011 novemberében pedig már a minisztérium (még az előző kormány idejéről ott maradt) emberei már az újabb járatritkítást készítették elő, holott az eltelt kevés idő még sokkal erősebb projektek esetében sem lett volna elég semmi kiértékelésre, pláne úgy, hogy semmit nem tettek a siker érdekében.
A regionális vasúti közlekedés kétségkívül nehéz kenyér. A nagyvárosok előterében és a legforgalmasabb fővonalakon a vasútnak aránylag könnyű dolga van, hiszen akkorák a mobilitási igények, hogy szinte maguktól jönnek az utasok. Regionális szinten ez nem így van: ott bizony keményen meg kell dolgozni az utasokért, a bevételért. Persze a ráutaltság azért kölcsönös is: a fősodortól távolabb eső településeknek eleve nehezebb a soruk, így nekik is létkérdés, hogy minél jobbak legyenek az eljutási lehetőségeik.
Jellemző életkép: régivágású M41-es mozdony érkezik három, szintén nem ma gyártott Bhv kocsival
Ugyanakkor mindez nem lehetetlen. Nagyon sok külföldi példa van rá, hogy ahol a regionális vasúti közlekedés megkapja a szükséges figyelmet, ráfordítást, meghálálja. Az MKK 10 éve fordította magyarra az Allianz pro Schiene egyesület első kiadványát, amely - későbbiekkel kiegészülve - összesen 24 pozitív példával mutatja be, hogy Németországban miként hozták ki a maximumot a regionális vasúthálózatból. Tulajdonképpen egyszerű a recept:
- infrastruktúra rendbetétele
- ütemes menetrend
- minél több átszállásmentes kapcsolat
- megfelelő járműpark
- többi közlekedési ággal való együttműködés
- és persze mindezek mellett türelem és megfelelő idő szükséges a projektek kifutásához.
De egészen röviden annyit is mondhatnánk, hogy
nyafogás helyett dolgozni kell.
A számos német sikersztori egyike a Burgenlandbahn: a Weißenfels és Zeitz közötti kis mellékvonalon csak napi 500 utas van, de ez sokkal több, mint volt, és ezzel a kis motorvonattal az órás ütemet eltartja a forgalom (forrás: burgenlandbahn.de)
Alapvetően arra kell törekedni, hogy maga a regionális közösségi közlekedés, mint kerek egész, jó legyen. Ezen belül a vasutat ott kell használni, ahol érdemben hozzá tud tenni a hálózathoz, és képes rá, hogy a térség közlekedésnek gerincét adja. Vannak reménytelen esetek is. Ugyanakkor a vasútnak összességében kell jónak lennie, belefér, ha egy-egy szempontból kevésbé erős. Nincsenek elég jó helyen a megállók? Legyen hát a vasút gyorsabb, vagy adjon több közvetlen kapcsolatot! Nyújtsa a maximumot jármű és szolgáltatások terén!
És bizony Magyarországon sem lehetetlen: a GYSEV több vonalon is megmutatta, hogy lehet a koszos Bz-s vonalakból is prosperáló gerincvonalakat faragni (forrás: cyberpress.hu)
A következőkben a fenti szempontok mentén mutatjuk be, hogy mi hogyan tennénk rendbe a magyar regionális hálózatot.
Új közvetlen kapcsolatok
Az utasok természetesen a regionális vonalakon is utálnak átszállni. Számos vonal esetében okoz gondot, hogy a vonatok csak a regionális vonal kezdő és végpontja között járnak, holott az utasok többsége az egyik végen átszáll, és egy közeli nagyvárosba tart. Szintén több olyan vonal van, amelyeknek ha összekötjük a személyvonatait, akkor versenyképes, hosszú távú utazásokra is alkalmas közlekedési tengelyt kapunk. Az alábbiakban néhány példát mutatunk be erre.
Debrecen-Békéscsaba
A két megyeszékhely közötti mellékvonalakon általában rövid, céltalan vonatok közlekednek, jellemzően alacsony kihasználtsággal. Nem sokan használták például a Gyoma és Békéscsaba közti személyvonatokat, így azok tavaly év végén nagyrészt meg is szűntek: helyettük persze a békéscsabai gyorsvonatokat állítják meg most már szinte mindenhol (a versenyképes távolsági közlekedés jegyében). De a Vésztő felé menő vonatokon sem sokan vannak, főleg Szeghalom után, a püspökladányi vonal az egyetlen, ami még úgy, ahogy éledezik.
Szintén ide tartozik, hogy a Budapest-Kolozsvár irányú közlekedés is mélyen színvonal alatti. Az egyre csökkenő számú vonat jelenleg ütemen felül közlekedik a felújított 100a helyett a rossz állapotú 120a vonalon át. Nyilvánvaló, hogy amennyiben a vasút akar valamit Erdély felé, akkor a piacilag egyébként erős Nagyvárad-Kolozsvár irányban csak egy kétórás ütemes közlekedéssel veheti fel a versenyt. Továbbá itt is igaz, amit anno az éjszakai vonatoknál is írtunk, hogy a határellenőrzéseket moderálni kell.
Előtte-utána: dél-alföldi fejlesztési lehetőségek
A fenti igényeket úgy lehet legjobban kielégíteni, ha a dirib-darabban létező személyvonatokat összekötve egy kétóránként járó Békéscsaba-Debrecen vonatot hoznak létre. A keresztek Püspökladányban, illetve Szeghalomban lennének. Ez a vonat a 100a vonalon a mostani Cegléd-Záhony személy helyén járna Debrecen és Püspökladány között, a jelenlegi erdélyi vonatok helyett pedig a záhonyi sebesvonathoz képest egy órával eltolva érdemes kétóránkénti vonatot indítani Kolozsvár felé. Ez Cegléd és Püspökladány között kiváltaná a mostani személyvonatot.
Így egyrészt a jelenlegi közvetlen buszjárattal versenyképes, közvetlen eljutást tudna adni a vasút Debrecen és Békéscsaba között (2:30-2:50 körül futna mindkettő), továbbá valamennyi érintett nagyobb településről is (Szeghalom, Dévaványa, Füzesgyarmat, Biharnagybajom stb.) lenne közvetlen kapcsolat a megyeszékhelyeik irányába. Erdély felé szintén nyilvánvaló lenne az előrelépés.
Győr-Sárbogárd, Budapest-Baja, Győr-Dorog-Budapest
A Dunántúlon több olyan vonal is van, amelyeknek igazából nagy forgalmú fővonalaknak kellene lenni, ehhez képest mélyen színvonal alatti szolgáltatással vegetálnak. A fenti vonalak ebek harmincadára jutása azért furcsa, mert nagyon sok terv volt már arra, hogy miként kellene őket rendbetenni, de ezekből valahogy sosem lett semmi - na nem azért, mert valami objektív körülmény akadályozta volna, hanem mert mindig akadt valami okos ember a minisztériumban, vagy a KTI-ben, vagy éppen a MÁV-Startban, akinek "volt egy jobb ötlete".
Lehet elméleteket gyártani, hogy miért is kellene véget érnie a Komárom-Székesfehérvár vonal vonatainak Komáromban, de teljesen nyilvánvaló, hogy ezeknek kétóránként Győrig kell közlekedni. Ha végre helyreállna a vonal tervezési sebessége (100 km/h - az NDK-ból jövő expresszek anno még ennyivel mentek), bő másfél óra alatt el lehetne jutni Győrből Fehérvárra, amely az egyenes úton menő, alig megálló busszal is versenyképes. Sőt, annál valójában lényegesen jobb termék, hiszen több települést is elér (Bodajk, Bakonysárkány, Komárom), amelyet a buszjáratok nem. Sárbogárd felé szintén tovább kell menni, hogy legyen csatlakozás a pécsi InterCity-hez.
Előtte-utána: az elhanyagolt Dunántúli fővonalak fejlesztésének lehetőségei
Szintén régóta kerülgeti még a szakma jobbik fele is a forró kását a bajai vonal tekintetében, levezetve, hogy miért jó az utasnak, ha Budapestről indulva Sárbogárdon átszáll. Lehet itten vasutasegót játszani, de a helyzet az, hogy amíg átszálláskényszer van, addig mindig ott lesz az igény a vonatozást megkerülő, átszállásmentes autópályás buszokra. Miközben egyébként a buszos eljutás Budapest-Szekszárd-Baja viszonylatban semmivel nem tud többet a vonatnál, sőt. A valódi megoldás az, ha a legalább kétóránként létrejön egy Budapest-Baja tengely, amely a Pusztaszabolcs és Sárbogárd közötti állomásokat is kiszolgálhatja.
A 4-es vonal, avagy a Győr-Esztergom... valamit rosszul írtunk? Ja, igen, Almásfüzitő-Esztergom vonal szintén nyit némi távlatokat. Nyugat felé itt is egyértelműen egy győri végpont lenne megnyugtató, kelet felé pedig Budapest, leginkább úgy, hogy a vonatok a dorogi deltavágányon át, rövid úton mennének a főváros felé, közvetlen kapcsolatot adva számos jelentős településnek. Az esztergomi vonalon a későbbiekben úgyis lesz annyi vonat, hogy valamelyiket nyugodtan el lehet küldeni a 4-esre. Mindehhez persze nem ártana az Almásfüzitő-Dorog szakaszt villamosítani (az egyik legnagyobb teherforgalmú regionális vonal is ez egyben)... ez egészen pontosan miért is maradt ki az esztergomi vasút projektjéből?
Pécs-Mohács, Pécs-Eszék, Drávafok-Pécs
A Pécs-környéki vasúti közlekedés szintén tele van viccesebbnél viccesebb, vagy inkább szomorú elemekkel, a vonalhálózat kiszolgálása önmagában elmeséli a magyar vasút számos baját. Olyan nevetséges hiátusok vannak a rendszerben, mint a Magyarbóly és Pélmonostor közötti közlekedés (a horvátok eljönnek Eszéktől Pélmonostorig, a magyarok Villánytól Magyarbólyig, de a kettő közötti 10 km-en nem jár semmi). De nem kevésbé szánalmas, ahogy a Pécs-Villány személyvonathoz csatlakozik a két irányba (Mohács, Magyarbóly) továbbmenő két Bzmot. A közvetlen vonat senkinek nem jutott eszébe? Aztán el lehetne lamentálni azon is, hogy miért nem lehet Sellyéről eljutni átszállás nélkül Pécsre (talán az a megyeszékhely, és nem Szentlőrinc), illetve feltehetnénk néhány kínos kérdést a Pécs-Barcs közötti vonatközlekedés versenyképességével kapcsolatban is.
Előtte-utána: a baranyai hálózat perspektívái
Pedig azért annyira nem kell űrtudomány egy jobb hálózathoz. A mohácsi és magyarbólyi irányban már az is sokat segítene, ha sikerülne a Pécsről jövő vonatot kettészedni, és a két említett irányba továbbküldeni. Utóbbit nyilván nem Magyarbólyig, hanem legalább Pélmonostorig, de inkább Eszékig. De olyan lehetőség is van, hogy Pécs és Villány között óránkénti közlekedés jön létre (pécsbányai, vagy átai kereszttel), és az egyik irány Mohácsra, a másik pedig Eszékre megy. Az egyik vonat Pécs és Villány között lehet gyorsított is, hiszen az utasok túlnyomó része úgyis Villányba megy, másrészt - főként Mohácsról - a versenyképesség miatt fontos a minél alacsonyabb menetidő.
Kassa-Szerencs
Sokszor partvonalra rugdalt mostohagyereke a magyar vasúti közlekedésnek a 98-as számú, Szerencs-Hidasnémeti vonal. A déli rész még csak-csak éledezik, az északi viszont teljesen bedöglött, napi két vonattal vegetál. A vonal északi szakasza tipikusan az a térség, amely a legjobban megszívta a trianoni békét: pont a viszonylag közel lévő, jelentős Kassától vágták el, így a térség a híresen prosperáló, virágzó Miskolcra kénytelen fanyalodni - amely számos egyéb hiányossága mellett még messze is van. Ráadásul a nehézségek ellenére a kassai hivatásforgalom létező dolog: mivel van színvonalas magyar középiskola is a városban, jópáran járnak is oda Fonyból, Göncről és egyéb érintett településekről. Az ingázás pedig úgy néz ki, hogy a szülők elviszik a gyereket a 20-30 km-re lévő határig, majd onnét az iskola minibusza hozza tovább őket. Ez nyilvánvalóan egy drága és időben is rendkívül rugalmatlan megoldás. Talán inkább az ő közlekedésüket kéne támogatni az államnak pénzzel a pristinai repülőjárat helyett?
Előtte-utána: a 98-as vonal fejlesztési lehetőségei
Sokat segítene mindezen, ha a vonatok végállomása Hidasnémeti DC helyett a 250 ezres Kassa lenne. Egy ilyen mobilitási lehetőség tudna adni annyi pluszt, hogy nem lenne kérdés az abaújszántói átszállás kiiktatása. Egyrészt a felső szakaszon eleve jelentős többletforgalmat okozna a fejlesztés, másrészt a vonal déli szakaszáról is sokan keresnék Kassát.
Fülek-Füzesabony
A Kisterenye-Kál-Kápolna vonal személyforgalmának kimúlása szintén állatorvosi lova volt a magyar vasút csődjének. Itt esett meg, hogy amikor 2006-ban az ütemes menetrendet bevezették, a helyi vasutasok annyira kötötték az ebet a karóhoz a recsk-parádfürdői keresztezés technológiai ideje tekintetében, hogy a vonat végül a menetrendben néhány perccel tervezetten lekéste (!) a Budapestre tartó gyorsvonatokat Kál-Kápolnán.
Előtte-utána: a 84-es vonal kétirányú meghosszabbíthatósága
De persze itt is eleve gondot okozott a kezdőponttól végpontig szemlélet. Ezen a vonalon a nyugati szakaszról jellemzően Salgótarjánba, a déli szakaszról pedig vagy a 80-as vonal gyorsvonataihoz, vagy pedig a járásközpont Füzesabonyba tartanak az utasok. Egyik sincs igazán messze, és egy rövid idő alatt lezavart recski kereszt esetében kényelmesen meg is lehetne valósítani a vonatok meghosszabbítását.
Ráadásul északon ez a füleki határátmenettel is összeboronálható lenne a vonat, hiszen a második kereszt Salgótarján-külsőre esne, így 120 perces ütem esetében bőven lenne idő átmenni a túloldalra.
A járműpark megújítása
A regionális vonalak infrastruktúra-fejlesztésének legfontosabb része a járművek cseréje. Az nyilvánvaló, hogy sem az ezer sebből vérző Bzmot-ok, sem pedig a néhány kocsival bohóckodó mozdonyos vonatok nem alkalmasak a színvonalas szolgáltatásra. De mi legyen helyette?
Hogy miként kell kinézni egy korszerű mellékvonali motorvonatnak, arra valójában már jó régen, a 90-es évek végén megszületett a válasz Németországban. Az ADTranz által kifejlesztett, majd a Stadler által továbbvitt RegioShuttle motorkocsi-típus annyira jól sikerült, hogy azóta sem tudott senki sem jobbat kitalálni. Egyrészt egy igen egyszerű gépészettel rendelkező típusról beszélünk (a Bz-hez hasonlóan hidromechanikus az erőátvitele), másrészt az elrendezése is kiváló. A jármű nagy része alacsonypadlós, és sokféleképpen elrendezhető a belső tér is.
RegioShuttle 1 motorkocsi (forrás: wm-baden-wuettemberg.de)
A RegioShuttle 1 elrendezési lehetőségei (forrás: vlaky.net)
Ugyanakkor sanszos, hogy ennyi pénzünk nem lesz, mert akármennyire is megpróbáljuk jóárasítani a dolgot, bizony egy ilyen motorkocsi alsó hangon is 300 millió Ft, ha nem több. Ezért érdemes körülnézni a környező piacon is, mi elérhető legkönnyebben a használt motorkocsik közül? Elsősorban Németországban és Ausztriában érdemes nézelődni: itt vannak aránylag nagy számban eladó motorkocsik, melyek a magyar vasúthálózathoz könnyen illeszthetők.
A Jenbacher Werke által gyártott 5047-es motorvonat Sopronban
Kézenfekvő megoldás az 5047-es motorvonatok megvásárlása/átvétele a GYSEV-től, illetve az ÖBB-től. Ezek a kocsik teljesítményükben (80 helyett 120 km/h sebesség), futásjóságukban és belső elrendezésükben egyaránt verik a Bzmot-garnitúrát, valamint olcsóbbak, mint a mozdonyos ingavonatok. Számos tévhit él a járművek fogyasztásáról. Egy szóló 5047-es általános körülmények között kb. 0,8 litert, az iker 5147-es pedig 1,4 litert fogyaszt egy km-en, míg egy Bzmot+Bzx összeállítás 0,6 litert, a egy kétkocsis M41-es szerelvény pedig az 5147-essel nagyjából azonos mennyiséget eszik. Előbbiekből látszik, hogy nagy differencia igazából nincs, egyszerűsítve azt tudjuk mondani, hogy az 5047-esek annyival esznek többet, amennyivel jobbak is. Szintén meg kell jegyezni, hogy mivel kb. 25 éves korú járművekről beszélünk, lassan komolyabb fővizsgán is át kell majd esniük. Beszerzésük költsége azonban még vélhetően így is jócskán elmaradna új vonatok vásárlásától, amelyeket 25 éves korukban majd ugyanúgy komolyabban fel kell újítani egyszer.
A DB 628-as motorvonata (forrás: bahn.startbilder.de)
Szintén szóba jöhet még a DB-nél nagy számban futó 628-as széria is, amely a nagyobb forgalmú mellékvonalak megbízható igáslova volt az elmúlt évtizedekben, szinte alig van olyan német régió, ahol ne lehetett volna velük találkozni. Ők is tudnak 120-szal menni, ennek ellenére kifejezetten alacsony a fogyasztásuk. A csehek és a románok már vettek belőlük, jó lenne nem megint megvárni, amíg élelmesebb szomszédaink elhalásszák előlünk őket!
Pályasebesség felülvizsgálata
Sokakban él az a tévhit, hogy a magyar regionális vasútvonalak borzalmas állapotban vannak. Nos bár valóban vannak gyalázatos állapotú szakaszok (pl. a Nyírbátor-Nyíregyháza vonal), a hálózat többségén egyáltalán nem olyan rossz a helyzet, sőt. A problémát inkább az okozza, hogy a MÁV a környező országok társaságainál is jóval szigorúbb a pályasebesség tekintetében: regionális vonalak esetében van egy 60 km/h-s lélektani határ, amely fölé a vonalak nagy része állapotuktól függetlenül legfeljebb csak az Úr kegyelméből kerülhet. Persze szigorúság helyett lehet használni a lustaság szót is, ha tudjuk, hogy 60 felett engedélyköteles a sebességemelés, és hát biztos nem fér bele szegény MÁV büdzséjébe az a néhány százezres hatósági díj. Meg hát persze nyilván minél alacsonyabb a sebesség, az üzemeltetőnek annál jobb, végül is ha 20-szal menne a vonat, igazából még a pályát se kéne bejárni, fénysorompó se kéne, bőven lehet itt még spórolni, kérem szépen!
Vasbetonaljas, 48 kg/fm sínekből álló pálya Csorna és Pápa között (forrás:hmsoft.fw.hu)
A regionális vonalak többségén 48-as rendszerű pálya található (azaz egy méter sín 48 kg), amely megfelelő minőség esetén akár 100 km/h sebességre is alkalmas - és bizony nem a Bzmotnak, hanem akár a mozdonyos vonatoknak is. De a legtöbb esetben elmondható, hogy a kis tengelyterhelésű motorvonatok számára nyugodtan engedélyezni lehetne 70-80 km/h sebességet is - nyilván a mozdonyos személyvonatnak, vagy a tehervonatnak nem kell ennyivel közlekednie. Az meg végképp a vicc kategóriája, amikor a Győr-Veszprém vasútvonal 54-es rendszerű felépítményén (amelyen eredeti helyén 120-szal mentek a gyorsvonatok) is 60 a sebesség, ráadásul tengelyterheléstől függetlenül!
Ez is megint egy olyan dolog, hogy ha van erős megrendelő az állami oldalról, aki rászól a MÁV-ra a témában, akkor lenne eredmény. Ha viszont gyárilag autóhoz hegesztett bullshit-jogászok vezetik a területet, akiknek a hitelfelvételen, meg a pénzügyminiszternek való megfelelésen túl máson nem jár az esze, akkor továbbra is megy tovább a kínlódás, miközben a megoldás alapvetően itt sem pénz kérdése, hanem cselekedeté.
Megállókiosztás átgondolása
Szintén általános probléma a magyar vasút valamennyi szintjén, hogy a megállókiosztás rendkívül elavult. Kiváló megállóhelyek működnek megszűnt ipartelepek és uradalmi központok mellett, vagy temetők hátsó kerítése mögött, ugyanakkor számos triviális helyen viszont hiányoznak a megállók. Ezért az egész hálózaton generálisan át kellene gondolni a megállókiosztást. Az alábbi helyeken pirossal jelöltük a javasolt új megállóhelyeket.
Győrben jelenleg a semmi közepén lévő Győrszabadhegy állomáson lehet leszállni, pedig nem sokkal messzebb, a Jereváni úti kereszteződéstől már a kórház, az SZTK, egy nagy lakótelep és a pláza is elérhető
Igen régi história Eplény is: a vasút átmegy a falun, ám az állomás mégis kilométerekre innen található
Győrszemerén szintén sikerült kilométerekre a településtől elhelyezni az állomást, holott sokkal kedvezőbb helyen is lehetne
Sumonyban nyilván azért került messze a megálló, mert a közút ott találja el a vasutat, de egy egyszerű járda elég lenne ahhoz, hogy kedvezőbb ponton lehessen a vonatról leszállni
Szanyban a meglévő állomás ugyan kiváló helyen van, de a település mérete miatt szükség lenne egy másodikra is
Szeghalom szintén komoly település, amelynek az állomása jelenleg nagyon rossz helyen van, ugyanakkor két olyan is hely lenne a településen, ahol új megállót lehetne kialakítani
Bakonyszentlászlón a jelenlegi állomás jócskán kint van, viszont a beljebb a faluban van egy egész teherpályaudvar, amelyet évtizedek óta nem használnak; adja magát a lehetőség a beljebb csúszásra
Ingyenes kerékpárszállítás
A vidéki településeken belüli helyváltoztatások esetében a kerékpár szerepe az ország nagy részén elsődleges. Az alföldi városok utcáin sokszor egészen elképesztő mértékű kerékpáros forgalom bonyolódik le, és a fő tereken több száz kerékpárt tárolnak folyamatosan. Nem véletlen, hogy a vasútállomások megközelítésében is komoly szerep jut a kétkerekűnek.
A településen belüli ingázás eszközök szerint a 2011-es népszámlálás alapján: a kerékpár a piros (forrás: trenecon)
Emiatt kiemelten fontos, elsődleges jelentőségű projekt volna az ország valamennyi (!) vasúti megállóhelyén és állomásán megfelelő kerékpártároló létesítése. Valójában teljesen érthetetlen, hogy egy alföldi ország esetében miért nem történt ez meg már réges-régen. Egy kerékpártároló létesítése a vasúti beruházásokhoz képest fillérekbe kerül, néhány százmillió Ft-ból az egész országban hatalmas eredményeket lehetne elérni e téren. Megtérülés szempontjából egy ilyen projekt össze sem hasonlítható a százmilliárdokba kerülő fővonali luxusprojektekkel.
Ezen kívül szintén lényeges a kerékpárszállítás fejlesztése. A vasút magas kapacitása lehetővé teszi, hogy az utasok a kerékpárjukat is magukkal vihessék. Mivel pedig elég gyakori, hogy valakinek a kiindulási és a célhelye is a vasútállomástól gyalogtávon kívül esik, sokaknak lenne komoly segítség, ha lehetne egyszerűen kerékpárt szállítani. Ennek egyrészt járműves oldala van: a fentebb vázolt RS1 motorkocsi erre is kiváló lehet. Másrészt tarifális része is van a történetnek: mi teljesen ingyenessé tennénk a kerékpárszállítást a regionális hálózaton. Az ebből származó bevétel ma úgyis minimális, elengedésével sokkal több bevételt lehetne szerezni a lehetőség által vonzott új utasoktól. Külföldi példa is nem egy van az ingyenességre: Németország nagy részén teljesen általános az ingyenes kerékpárszállítási lehetőség a regionális hálózaton.
Infrastruktúra-fejlesztés - ésszel!
Természetesen a fenti dolgok mellett azért kell költeni az infrastruktúrára is. De egyáltalán nem csillagászati összegeket! Ha a fejlesztések ésszel, világos koncepció mentén, az érintett települések bevonásával történnek, akkor akár kis fejlesztésekkel is óriási eredményeket lehet elérni, és egy-egy fővonali luxusprojekt pénzéből az egész magyar regionális hálózatot rendbe lehet tenni.
A biztosítóberendezések fejlesztése
Sok vonalon a nyílt vonali pályafelújításoknál is sokkal fontosabb és hatékonyabb fejlesztés egy-egy állomás biztosítóberendezésének cseréje. A váltóállításért és a vonatok számára beállított útvonalak fedezéséért felelős berendezések kezelési idejében ugyanis elképesztő szórás van, attól függően, hogy XIX. századi mechanikus szerkezetekről beszélünk, vagy korszerűbb rendszerekről.
Kis mellékvonali bizberológia
Tab állomáson a mai napig helyszíni állítású váltók vannak, ráadásul a váltókulcsokat fogadó berendezés nem a váltók melletti őrházakban, hanem a forgalmi irodában van. Így a vonatkeresztezés lebonyolításnak technológiai ideje 20 perc! Ugyanis a váltókezelőnek nem csak a helyszíni váltóállítás nem egy percig tartó feladatán kell túlesni ez idő alatt, hanem még el kell sétálni az állomás végéről az irodába, majd vissza. Hasonló a helyzet sok olyan állomáson, ahol van ugyan őrház és kulcsazonosító berendezés a váltók mellett, spórolásból a MÁV csak egy váltókezelőt vezényelt az állomásra, így annak kell az állomás két vége között szaladgálnia. A Komárom-Székesfehérvár vonalon már ennél valamivel jobb a helyzet, hiszen ott a váltókörzetben található őrtornyokból állítják a váltókat vonóvezetékkel. Viszont így is három forgalmi dolgozó kell az állomáson folyamatosan, így a vonalon dolgozó forgalmi személyzet létszáma eléri a 100 főt!
Rugós váltó Rétságon
Mindeközben a Csorna-Pápa, vagy a Mezőhegyes-Újszeged vonalon, ahol ún. MEFI-rendszer van, nem dolgozik senki. Utóbbinak az a lényege, hogy az állomáson két rugós váltó van telepítve, melyek közül az egyik fixen kitérő, a másik fixen egyenes irányba áll. A kihaladó vonat a számára helytelenül álló váltót a kerekeivel átállítja, majd egy rugó visszahúzza a csúcsínt alapállapotba. Így közbeavatkozás nélkül lebonyolítható a vonatkereszt. Az állomások közti kommunikációt a vonatszemélyzet végzi.
A legjobb megoldás vagy használt D55-ös biztosítóberendezés telepítése (ez már motorosan állítja a váltókat, és számítógéppel távkezelhető), vagy a fentebb ismertetett MEFI-rendszert kell építeni.
Állomási infrastruktúra
Szintén fontos maguknak az állomási utasforgalmi létesítményeknek a rendbetétele is, hiszen nagyon nem mindegy, hogy milyen viszonyok között kezdi meg valaki az utazását. Egyrészt arra kell törekedni, hogy a regionális hálózaton minél nagyobb mértékben be legyenek vonva az épületek hasznosításába és üzemeltetésébe a helyi önkormányzatok és civil szervezetek. Másrészt szintén fontos, hogy ahogy a XIX. században, úgy most is legyenek a MÁV-nak következetesen alkalmazott sztenderdjei, amelyek minden állomáson visszaköszönnek.
Bonnyán mérsékelten jön meg az ember kedve a vonatozáshoz...
Mártélyon már annál inkább